Az Office 365 szoftverkövetelményeinek megismerése

Fő problémák

Előfordulhat, hogy az első levelet csak egy óra múlva kapja meg
2011. március 7.

A vállalat Office 365 szolgáltatásra való regisztrálását követően egy óra is eltelhet, amíg az első levél megérkezik az újonnan létrehozott Beérkezett üzenetek mappába.

A szolgáltatott szervezet létrehozása után el kell telnie egy bizonyos időnek, és csak ezután fogadhat a szervezet leveleket az internetről. Ez a késés akár egy óra is lehet, és a DNS-változások replikálása okozza. Az ebben az időszakban érkező leveleket az Office 365 visszaküldi a feladónak a sikertelen kézbesítésről tájékoztató jelentéssel. A DNS-replikálás befejeződése után a levélforgalom automatikusan folytatódik, és semmilyen felügyeleti beavatkozásra nincs szükség.

 Az első óra eltelte után létrehozott felhasználóknál már nem jelentkezik a késés.

 

Előfordulhat, hogy közvetlenül az Office 365 szolgáltatásra való regisztráció után egyes hivatkozások nem működnek
2011. március 7.

Előfordulhat, hogy az Office 365 szolgáltatásra való feliratkozás után a Kezdőlap és a Rendszergazda lapon egyes hivatkozások még nem működnek. Ennek oka az, hogy a fiók kiépítése még folyamatban van, és egyes erőforrások még nem használhatók. A kiépítés befejezése után ezeknek a hivatkozásoknak a színe kékre változik, és használhatók lesznek. Ha a hivatkozások 12 óra elteltével sem működnek, forduljon a támogatási szolgálathoz.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Felügyelet

Megjelent a Microsoft Online Services modul Windows PowerShell környezethez
2011. május 13.

A Microsoft Online Services modul Windows PowerShell környezethez eszköz az Office 365 szolgáltatással kapcsolatos felügyeleti tevékenységek végrehajtására szolgáló parancsmagokat telepíti a Windows PowerShell környezetben. Az MSI formátumú letölthető fájlban található parancsmagok a Microsoft Online Services Identity Federation Management eszközt helyettesítik. Az eszköz korábbi verziójának támogatása megszűnt.

A Microsoft Online Services modul Windows PowerShell környezethez eszköz az alábbi hivatkozásokról tölthető le:

 

Az Office 365 bejelentkezési lapja nem jelenik meg a kiszolgálókon, ha a fokozott biztonság engedélyezve van az Internet Explorer böngészőben
2011. március 7.

A Windows Server 2003 vagy Windows Server 2008 operációs rendszert futtató kiszolgálókon az Internet Explorer böngészőben alapértelmezés szerint engedélyezve van a fokozott biztonság. Ha a kiszolgálón a fokozott biztonság engedélyezve van, akkor az Office 365 bejelentkezési lapja üresen jelenik meg.

A fokozott biztonság letiltása:

  • Windows Server 2003 esetén: A Vezérlőpulton kattintson a Windows-összetevők hozzáadása vagy eltávolítása elemre, majd kattintson duplán az Internet Explorer fokozott biztonsági beállításai lehetőségre. Az Internet Explorer fokozott biztonsági beállításai párbeszédpanelen törölje A rendszergazdai csoportok számára jelölőnégyzet bejelölését, és jelölje be Az összes többi felhasználócsoport számára jelölőnégyzetet.
  • Windows Server 2008 esetén: Indítsa el a Kiszolgálókezelőt, és a Biztonsági információ szakaszban kattintson az Internet Explorer fokozott biztonsági beállításai elemre. Az Internet Explorer fokozott biztonsági beállításai párbeszédpanelen kattintson a Kikapcsolva elemre a Rendszergazdák szakaszban, és a Bekapcsolva (ajánlott) elemre a Felhasználók szakaszban.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Exchange Online

Ha a Get-ActiveSyncVirtualDirectory parancsot nem az Exchange ActiveSync virtuális könyvtárat üzemeltető kiszolgálóról futtatja, az nem várt hibákat eredményezhet
2011. június 11.

Ha hibrid telepítéshez (más néven kibővített párhuzamos tárolás) használja az Active Directory-szinkronizálást, és meg szeretné tekinteni az Exchange ActiveSync virtuális könyvtárat, az Exchange ActiveSync virtuális könyvtárat üzemeltető kiszolgálóról futtassa a Get-ActiveSyncVirtualDirectory parancsot, ne a szervezet valamely másik kiszolgálójáról.

A hibrid telepítési környezetben az Exchange 2007 kiszolgáló helyben üzemel, egy Exchange 2010 párhuzamosan működtetett kiszolgáló pedig a felhőben.

Helyi Exchange ActiveSync virtuális könyvtárhoz a Get-ActiveSyncVirtualDirectory parancsot futtathatja a helyi Exchange 2007 kiszolgálóról.

A BlackBerry® szolgáltatás nem lesz elérhető az Office 365 rendszerben
2011. május 13.

Az Exchange Online szolgáltatáshoz a Microsoft a jövőben nem biztosítja a Hosted BlackBerry® szolgáltatást. A szolgáltatás funkciói a Research In Motion 2011 végén megjelenő felhőalapú BlackBerry® szolgáltatásának keretén belül válnak elérhetővé. A jövőben erről részletesebb tájékoztatást fogunk adni.

Ennek a problémának jelenleg nincs megkerülő megoldása.

Az Outlook 2010 verzióhoz frissített felhasználói profilok nem működnek, ha később visszatér az Outlook 2007 alkalmazáshoz
2011. március 7.

Az Outlook 2010 alkalmazás változásai miatt (több Exchange e-mail fiók is engedélyezett), az Outlook 2010 verzióhoz frissített felhasználói profilok nem működnek, ha a felhasználó eltávolítja az Outlook 2010 alkalmazást, újratelepíti az Office Outlook 2007 verziót, és utána ezzel a felhasználói profillal próbálja meg elindítani az Office Outlook 2007 alkalmazást. Ilyenkor a felhasználói profilt el kell távolítani, és újra létre kell hozni a Windows rendszerben a Vezérlőpult és a Levelezési beállítások segítségével.

Erről és az Outlook 2010 egyéb változásairól bővebben ebben a TechNet-cikkben olvashat.

Az Office 365 levelezőrendszerét csak akkor érheti el az Outlook alkalmazásból, ha előbb módosítja az ideiglenes jelszavát
2011. március 7.

Mivel az Office 365 szolgáltatáshoz először csak a kötelezően módosítandó ideiglenes jelszavával tud csatlakozni, először be kell jelentkeznie az Office 365 portálra vagy a Microsoft Outlook Web App szolgáltatásba, és csak ezután tud csatlakozni az Outlook asztali verziójával. A jelszó módosítása után már csatlakozhat az Outlook asztali verziójával. Hasonlóképpen, ha a rendszergazda alaphelyzetbe állítja a jelszót, azaz új ideiglenes jelszót ad meg, akkor szintén be kell jelentkeznie a portálra vagy az Outlook Web App szolgáltatásba, és csak ezután csatlakozhat az Office 365 szolgáltatáshoz az Outlook asztali verziójával.

Az Exchange Management Console 2010 SP1 ügyfeleinek az Office 365 szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz a Microsoft Online Services - Bejelentkezési segédre van szükségük
2011. március 7.

Amikor Exchange-erdőt vesz fel az Exchange felügyeleti konzolján, a varázsló figyelmezteti, hogy az Exchange Online szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz szükség lesz a Windows Live ID bejelentkezési segédre. Ez nem így van; a csatlakozáshoz a Microsoft Online Services - Bejelentkezési segédre van szükség. Ha a Microsoft Online Services Connector segítségével már telepített frissítéseket, akkor a Microsoft Online Services - Bejelentkezési segéd már telepítve van. A Windows Live ID bejelentkezési segédet nem kell telepíteni.

Ha még nem telepített frissítéseket a Microsoft Online Services Connector segítségével, akkor az Office 365 kezdőlapján az Erőforrások területen kattintson a Letöltések lehetőségre. A Microsoft Online Services - Bejelentkezési segéd telepítéséhez kövesse az utasításokat.

A Microsoft Forefront Online Protection for Exchange támogatása
2011. március 7.

Folyamatosan rendelkezésre álló technikai támogatás érhető el a Forefront Online Protection for Exchange alkalmazáshoz. A támogatás elérése telefonon:

  • 866-291-7726 – Amerikai Egyesült Államok
  • 800-0000-0060 – Univerzális nemzetközi zöld szám (UIFN)

A támogatás elérhető a Forefront Online Protection for Exchange felügyeleti központjában is.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Lync Online

A nyilvános csevegőkapcsolat nem érhető el
2012. július 23.

A nyilvános csevegőkapcsolat – a Windows Live nyilvános csevegőszolgáltatót használó partnerekkel folytatott csevegés, hang- és videokommunikáció – jelenleg nem érhető el. Ennek a problémának jelenleg nincs megkerülő megoldása.

 

A Lync 2010 nem tud bejelentkezni a Lync Online szolgáltatásba
2012. július

Ha a Lync 2010 asztali ügyfélprogram a felhasználó által megadott bejelentkezési cím használatával nem képes automatikusan észlelni a Lync Online szolgáltatást, akkor olvassa el az alábbi súgótémaköröket:

Mac kibocsátási megjegyzések

Az Entourage for Mac felhasználói nem tudnak Házon kívül üzeneteket beállítani
2012. május 3.

Ha a Microsoft Entourage 2008 for Mac, Web Services Edition felhasználói az Office 365 szolgáltatást használják, és Házon kívül üzenetet próbálnak meg létrehozni, akkor a Házon kívül üzenet létrehozása hibaüzenettel meghiúsul.

Ez a probléma az Office 2008 for Mac 12.3.0. verzióban megoldódott.

Az Office for Mac 2011 felhasználóinak a Mac 2011 SP1 szervizcsomagra van szükségük a SharePoint Online szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz az Office 365 szolgáltatásban
2012. május 3.

Ahhoz, hogy az Office for Mac 2011 felhasználói a SharePoint Online szolgáltatáshoz kapcsolódhassanak az Office 365 szolgáltatásban, le kell tölteniük, és telepíteniük kell a Microsoft Office for Mac 2011 1. szervizcsomagját (14.1.0).

A névjegykártyaadatok és néhány egyéb funkció nem érhető el az Outlook for Mac és az Entourage 2008 alkalmazásban
2012. április 11.

Az Office 365 szolgáltatáshoz való kapcsolódáskor az alábbi adatok és funkciók nem érhetők el az Outlook for Mac 2011 és az Entourage 2008, Web Services Edition alkalmazáshoz.

Nem elérhető névjegykártyaadatok:

  • A globális címjegyzék kezelő- és jelentésadatai
  • Partner képe
  • Tagsági adatok

Egyéb el nem érhető funkciók:

  • Keresés az Office 365-címtárban (LDAP segítségével)
  • Üzenetek kódolása tanúsítványok használatával

Ezeknek a problémáknak jelenleg nincs megoldása.

Az Outlook for Mac és az Entourage for Mac felhasználóinak némelyike nem tudja hitelesíteni magát az Exchange rendszerben az Office 365 szolgáltatásra való áttérést követően
2012. április 11.

Miután megtörténik a felhasználók Office 365 rendszerbe történő áttelepítése, megváltozik az Exchange-fiókazonosítójuk a Microsoft Entourage 2008 for Mac, Web Services Edition alkalmazásban vagy a felhasználónevük a Microsoft Outlook for Mac 2011 alkalmazásban a „tartomány\felhasználó” formátum helyett az Office 365 rendszerbeli e-mail címükre. Ennélfogva egyes felhasználók hitelesítési problémákkal szembesülhetnek.

A probléma megkerüléséhez a rendszergazdák a felhasználók felhasználóneveként a helyi Exchange-kiszolgálófiókban megadhatják az adott felhasználók e-mail címét.

A jelszó lejáratát jelző üzenet nem jelenik meg az Outlook for Mac és a Mac Entourage 2008 alkalmazásban

2011. április 8.

Ha az Outlook for Mac vagy a Mac Entourage 2008, Web Services Edition alkalmazással csatlakozik az Office 365 szolgáltatáshoz, nem jelenik meg a jelszó lejártát jelző üzenet.

A probléma megoldásához a rendszergazdák emlékeztetőt küldhetnek a jelszó lejárásáról e-mailben, és a felhasználók módosíthatják a jelszót az Outlook Web App alkalmazásban.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Microsoft Online Services - Címtár-szinkronizáló eszköz

A Címtár-szinkronizáló eszköz telepítése egy másik számítógépre SQL Server használatával meghiúsulhat, ha az SQL Native Client nincs telepítve
2012. április 10.

A Microsoft Online Címtár-szinkronizáló eszköz telepítése egy másik számítógépre SQL Server használatával meghiúsulhat, ha az SQL Native Client nincs telepítve. A hibaüzenet az alábbihoz hasonló lehet:

Forefront Identity Manager szinkronizálási szolgáltatás – A Forefront Identity Manager szinkronizálási szolgáltatáshoz egy Microsoft SQL Server 2008 SP1 vagy újabb verzió futó példánya szükséges. Telepítse az SQL Server megfelelő verzióját, és győződjön meg róla, hogy a szolgáltatás fut, mielőtt telepítené a Forefront Identity Manager szinkronizálási szolgáltatást.

A hiba oka, hogy a Címtár-szinkronizáló eszköz sikeres telepítéséhez szükség van az SQL Native Client jelenlétére.

A probléma megoldásához telepítse a Microsoft SQL Server Native Client összetevőt (amely a Microsoft SQL Server 2008 R2 funkciócsomag részeként érhető el), és próbálja újra a Címtár-szinkronizáló eszköz telepítését.


A Címtár-szinkronizáló eszköz telepítése meghiúsulhat azokon a számítógépeken, amelyeken már telepítve van a Bejelentkezési segéd
2012. március 28.

A Microsoft Online Címtár-szinkronizáló eszköz telepítése meghiúsulhat, ha már telepítve van a Microsoft Online Services Bejelentkezési segéd összetevő. A tipikus hibaüzenetek az alábbiakat foglalják magukban:

  • Egy üzenetet kap a címtár-szinkronizálás telepítésekor: „A Microsoft Online Services - Bejelentkezés segéd szolgáltatás telepítője a következőt küldte vissza: SIKERTELEN. További információk az eseménynaplókban találhatók.”
  • A Bejelentkezési segéd telepítésekor keletkezett hibákat jelző eseménynapló-bejegyzések:
    • „ A Microsoft Online Services - Bejelentkezés segéd szolgáltatás telepítője a következő hibakódot küldte vissza: 1603.”
    • „Microsoft Online Services – Bejelentkezési segéd – Hiba: 1316. Hiba történt a következő fájl olvasásakor: C:\Program Files\Microsoft Online Directory Sync\msoidcli_64.msi”

A probléma megoldásához olyan számítógépre telepítse a Microsoft Online Services – Címtár-szinkronizáló eszközt, amelyikre még nincs telepítve a Microsoft Online Services – Bejelentkezési segéd.

 

A már telepített Címtár-szinkronizáló eszköz nem módosítható egy másik Office 365-bérlővel történő szinkronizáláshoz
2011. augusztus 5.

Amikor egy ügyfél feliratkozik az Office 365 szolgáltatásra, rendelkezésére bocsátanak egy bérlőt. A bérlő egy olyan tároló, amely az ügyfél minden adatát tárolja. Amikor konfigurálja a Címtár-szinkronizáló eszközt, és megadja a globális rendszergazdai fiókot (a Konfiguráló varázslóval vagy a Windows PowerShell parancsmagokon keresztül), a Címtár-szinkronizáló eszközt a rendszer úgy állítja be, hogy csatlakozzon ehhez a bérlőhöz. Ezután az eszköz a helyi adatokat az ügyfél Office 365 szolgáltatásban elérhető bérlőjével szinkronizálja. Azok az ügyfelek, akik az Office 365 szolgáltatás más bérlőinél is regisztrálva vannak, nem tudják ismét futtatni a Konfiguráló varázslót, és megadni egy másik Office 365-bérlő globális rendszergazdai fiókját. Ehelyett az ügyfélnek telepítenie kell a Címtár-szinkronizáló eszköz egy új példányát a második bérlő globális rendszergazdai fiókjának megadásával.

Nem lesznek szinkronizálva azok az Active Directory-objektumok, amelyek 1000-nél több értéket tartalmaznak egy többértékű attribútumban
2011. március 7.

Ha az Office 365 szolgáltatásban az Active Directory-szinkronizálást használja, akkor a többértékű attribútumban 1000-nél több értéket tartalmazó objektumok nem lesznek szinkronizálva, és az ügyfél hibaüzenetet kap arról, hogy az objektum a többértékű attribútumban túllépte az attribútumok megengedett számát. Ez a probléma többnyire a proxyAddresses attribútumnál jelentkezik, de előfordulhat bármely más többértékű attribútumnál, például az otherTelephone attribútumnál is.

A hiba javításához távolítson el az objektumból néhány értéket a helyi Active Directoryban. Az Office 365 címtárából nem tudja eltávolítani ezeket az extra értékeket.

 

A Konfiguráló varázsló F1 billentyűje először nem működik a Windows Server 2008 operációs rendszerben
2011. március 7.

Amikor először futtatja a Microsoft Online Services - Címtár-szinkronizáló eszköz konfiguráló varázslót egy Windows Server 2008 operációs rendszerű számítógépen, akkor hibaüzenet jelenik meg („Run As - nem támogatott”), ha a varázsló bármelyik lapján lenyomja az F1 billentyűparancsot. Annak érdekében, hogy használhassa az F1 billentyűt a súgó eléréséhez, jelentkezzen ki a számítógépről, majd jelentkezzen vissza, és ezután már elérheti a súgót az F1 billentyűparanccsal.

A Konfiguráló varázsló kapcsolódó súgótémakörei: Active Directory-szinkronizálás: menetrend, Microsoft Online Services hitelesítő adatok vagy Active Directory hitelesítő adatok.

A felhasználók Active Directory-csoporttagságának módosítása hatással lehet a hibrid Exchange-telepítés működésére
2011. április 6.

Ha a vállalat az Active Directory-szinkronizálás konfigurálásának részeként engedélyezte a hibrid Exchange-telepítést, akkor azok a felhasználók, akiket a hibrid Exchange-telepítés beállításának Active Directory címtárba történő sikeres visszaírása előtt vettek fel az Active Directory egyes biztonsági csoportjaiba, nem fognak hozzáférni ezekhez a funkciókhoz az alább dokumentált eljárás elvégzéséig.

Az érintett biztonsági csoportok:

  • Sémagazdák
  • Vállalati rendszergazdák
  • Tanúsítványközzétevők
  • Tartománygazdák
  • Fiókfelelősök
  • Nyomtatófelelősök
  • Rendszergazdák (tartományi, helyi)
  • Kiszolgálókezelők
  • Biztonságimásolat-felelősök

A probléma megoldásához az ügyfeleknek a dsacls eszköz segítségével újra ki kell osztaniuk az MSOL_AD_Sync_RichCoexistence-fiók engedélyeit az AdminSDHolder objektum számára a helyi Active Directory-erdőben.

Az AdminSDHolder-tároló módosításához tegye az alábbiakat.

  1. Töltse le és telepítse a Windows Server 2003 1. szervizcsomagjának (SP1) támogatási eszközeit.
    A dsacls.exe a Windows támogatási eszközök részeként áll rendelkezésre. További információkat a Microsoft Tudásbázis 89277-es cikkében olvashat.
  2. Futtassa az alábbi parancsokat:
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;"MSExchArchiveStatus"
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;" MSExchBlockedSendersHash"
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;" MSExchSafeRecipientsHash"
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;" MSExchSafeSendersHash"
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;" MSExchUCVoiceMailSettings"
    • dsacls CN=AdminSDHolder,CN=System,DC=<mydomain>,DC=com /G MSOL_AD_SYNC_RICHCOEXISTENCE:WP;" ProxyAddresses"

 

Előfordulhat, hogy az első teljes szinkronizálás után törölt objektumok ezután is beszámítanak az ügyfél címtár-szinkronizálási objektumkorlátjába
2011. március 7.

Azok az objektumok, amelyek szerepeltek az ügyfél helyszíni Active Directoryjában és az Active Directory-szinkronizálás során szinkronizálva lettek az Office 365 szolgáltatással, majd törölték őket, a törlés után akár 30 napig is beszámíthatnak az ügyfél Office 365-objektumkorlátjába. Amennyiben a törölt és a megmaradt aktív objektumok összege meghaladja az ügyfél objektumkorlátját, az ügyfél továbbra is figyelmeztetéseket kaphat arról, hogy túllépte az objektumkorlátot, noha az objektum már nem szerepel sem a helyszíni Active Directoryban, sem az Office 365 címtárában.

A problémával kapcsolatban forduljon segítségért az Office 365 támogatási szolgálatához.

Egyszerű Exchange-áttelepítés használata esetén nem lehet szinkronizálni a címtárakat
2011. március 7.

Ha az adatok Office 365 szolgáltatásba való áttelepítésére egyszerű Exchange-áttelepítést használ, a felhasználókat a címtár-szinkronizálás segítségével nem lehet szinkronizálni. Ha már áttelepítette a felhasználókat az egyszerű Exchange-áttelepítéssel, akkor a megőrzendő levelezési adatokat át kell másolnia egy helyi számítógépre, és törölnie kell az egyszerű Exchange-áttelepítéssel létrehozott felhőfelhasználókat. Ennek végrehajtása után futtathatja az Active Directory-szinkronizálást. További információkat az Active Directory-szinkronizálás: menetrend című szakaszban olvashat.

A támogatási szolgálathoz kell fordulnia, ha 10 000-nél több Active Directory-objektumot szeretne szinkronizálni
2011. március 7.

Ha az Active Directory-szinkronizálás használatával szeretné a helyi Active Directoryt az Office 365 szolgáltatással szinkronizálni, akkor maximum 10 000 objektumot (felhasználók, levelezési lehetőséggel rendelkező partnerek és csoportok) szinkronizálhat. Ha 10 000-nél több objektumot szeretne szinkronizálni, akkor forduljon az Office 365 támogatási szolgálatához további szinkronizálási kapacitás igénylése érdekében.

Vissza a tartalomjegyzékhez

SharePoint Online

A nyilvános csevegőkapcsolat nem érhető el
2012. július 23.

A nyilvános csevegőkapcsolat – a Windows Live nyilvános csevegőszolgáltatót használó partnerekkel folytatott csevegés, hang- és videokommunikáció – jelenleg nem érhető el. Ennek a problémának jelenleg nincs megkerülő megoldása.

A megjelenített idő és időzónák helytelenek lehetnek a SharePoint Online szolgáltatásban
2011. október 25.

Amint az a 2011. augusztusi összevont időzóna-frissítés Windows rendszerhez című Microsoft Tudásbáziscikkben szerepel, néhány ország/terület megváltoztatta a nyári időszámítás (Daylight Saving Time – DST) alkalmazásának a módját, ezért a megjelenített helyi idő és időzóna helytelen lehet ezeknél az országoknál a SharePoint Online szolgáltatásban.

A nyári időszámítás módosításait támogató frissítések az elkövetkező néhány hónapban lesznek a Microsoft SharePoint Online kiszolgálókra alkalmazva. A frissítésekre vonatkozó megjegyzéseket ezek a kibocsátási megjegyzések fogják tartalmazni, és a http://www.microsoft.com/time webhely fog hivatkozni rájuk. A frissítések által érintett SharePoint Online-feladatok, ütemezett feladatok, találkozók vagy más adatok módosítva lesznek a frissített időzóna-definíciók használatára.

Kerülő megoldás: Addig is, ha az időzóna módosításai még nem érhetők el a SharePoint Online szolgáltatásban, a felhasználóknak ideiglenesen módosítaniuk kell az időzónájukat, hogy az adataik megfelelően jelenjenek meg. Az orosz felhasználók például azonosíthatják a jelenlegi időzónájukat az alábbi táblázatban, és kiválaszthatják a hozzá társított időzónát kerülő megoldásként.

Időzóna

Jelenlegi

Kerülő megoldás

Orosz téli idő

(UTC +3:00) Moszkva, Szentpétervár, Volgográd

(UTC +04:00) Tbiliszi

Jekatyerinburgi téli idő

(UTC +5:00) Jekatyerinburg

(UTC +06:00) Asztana, Dakka

Észak-közép ázsiai téli idő

(UTC +6:00) Novoszibirszk

(UTC +07:00) Bangkok, Hanoi, Jakarta

Észak-ázsiai téli idő

(UTC +7:00) Krasznojarszk

(UTC +08:00) Ulánbátor

Észak-kelet ázsiai téli idő

(UTC +8:00) Irkutszk

(UTC +09:00) Szöul

Jakutszki téli idő

(UTC +9:00) Jakutszk

(UTC +10:00) Guam, Port Moresby

Vlagyivosztoki téli idő

(UTC +10:00) Vlagyivosztok

(UTC +11:00) Salamon-szk., Új-Kaledónia

Magadani téli idő

(UTC +11:00) Magadan

(UTC +12:00) Egyezményes világidő +12

 

A saját SharePoint Online-webhely időzónájának módosítására vonatkozó információk a Területi beállítások módosítása című weblapon olvashatók. Ha kerülő megoldás segítségével módosította az időzónát, a DST-frissítések alkalmazása után visszaállíthatja az előnyben részesített időzónát.

 

Az Office 365 rendszergazdájának törlése és újbóli létrehozása hatással lehet a SharePoint Online-engedélyekre
2011. augusztus 5.

Ha rendszergazdák vagy technikai támogatási szakemberek törölnek, majd újból létrehoznak valamely Microsoft Office 365 rendszergazdai fiókot, azt is ellenőrizniük kell, hogy az újból létrehozott fiók rendelkezik-e rendszergazdai hozzáféréssel a SharePoint Online szolgáltatáshoz. Ha problémák adódnak a SharePoint Online szolgáltatás elérésével vagy a rendszergazdai funkciók elvégzésével, forduljon a Microsoft Office 365 támogatási szolgálatához.

 

A SharePoint Online szolgáltatásba történő egyszeri bejelentkezés néhány mobil eszközről nem működik
2011. augusztus 5.

Az Office 365 szolgáltatásban a SharePoint Online-webhelyek mobileszközről való eléréséhez a Microsoft Online Services Bejelentkezés lapján a felhasználói azonosító vagy összevont vállalati hitelesítő adatok és a jelszó használatával először be kell jelentkeznie. Mobileszközzel a lap eléréséhez böngésszen a SharePoint Online webhelyére, amely átirányítja a Microsoft Online Services Bejelentkezés lapjára.

Ha a telefon az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik, a bejelentkezési lap nem fog működni.

  • Az 5.0-ás verziónál régebbi BlackBerry operációs rendszerek
  • Android 1.5
  • Nokia E71, N95, N8
  • iPhone

Ennek a problémának jelenleg nincs megkerülő megoldása.

 

Az Office 365 nem támogatja az RSS-megjelenítő és az XML-megjelenítő kijelzőt
2011. március 7.

Az RSS-megjelenítő és az XML-megjelenítő kijelzők weblapra helyezésekor a következő hibaüzenet fog megjelenni: „A lapon lévő egyik kijelző vagy webes űrlapvezérlő nem jeleníthető meg, vagy nem importálható. Ez a típus nincs regisztrálva biztonságosként.”

Ha már a weblap része valamelyik kijelző a kettő közül, az alábbi jelenséget fogja tapasztalni:

  • Wikilapokon nem lesz látható a kijelző.
  • Kijelzőlapokon a következő hibaüzenet fog megjelenni: „Kijelzőhiba: A lapon lévő egyik kijelző vagy webes űrlapvezérlő nem jeleníthető meg, vagy nem importálható. A(z) Microsoft.SharePoint.Portal.WebControls.RSSAggregatorWebPart, Microsoft.SharePoint.Portal, Version=14.0.0.0, Culture=neutral, PublicKeyToken=71e9bce111e9429c típus nem található, és nincs biztonságos típusként nyilvántartva.”

A problémára nincs kerülő megoldás.

Bizonyos esetekben a felhasználók további hitelesítést kérő üzeneteket kaphatnak a SharePoint Online szolgáltatásban
2011. május 9.

Megjegyzés:  Ez a probléma nem minden felhasználónál jelentkezik.

1. eset: A Microsoft SharePoint Online-webhelyekre összevont felhasználói azonosítóval bejelentkezett felhasználók további hitelesítést kérő üzeneteket kapnak munkavégzés során a böngészőablakok és az asztali Microsoft Office-alkalmazások közötti váltáskor. Ezenkívül a rendszer ezektől a felhasználóktól a böngésző bezárása és újbóli megnyitása esetén is hitelesítést kér. Erre a problémára nincs kerülő megoldás.

2. eset: A DAV (Distributed Authoring and Versioning) és az ügyfélalkalmazások egyes funkcióinak (például „Megnyitás Intézővel”) együttes használata esetén a SharePoint Online-dokumentumtárakban a felhasználók további hitelesítést kérő üzeneteket kaphatnak. Ennek elkerülése érdekében a bejelentkezés során a felhasználóknak be kell jelölniük a Maradjak bejelentkezve jelölőnégyzetet.

Azon felhasználók számára, akik a SharePoint Online-webhelyekre összevont felhasználói azonosítóval vannak bejelentkezve, nem áll rendelkezésre a Maradjak bejelentkezve jelölőnégyzet, ezért ezeknek a felhasználóknak valamely asztali Office-alkalmazással, például a Microsoft Word programmal is el kell végezniük a hitelesítést. Miután ezek a felhasználók elvégezték a hitelesítést valamely asztali Office-alkalmazásban és a böngészőben is, a SharePoint Online szolgáltatással folytatott kommunikációhoz DAV protokollt használó funkciók és alkalmazások működni fognak.

 

Az Office webes alkalmazásai nem támogatják a Google Chrome böngészőt
2011. május 9.

A Microsoft Office Word, Excel, PowerPoint és OneNote webes alkalmazásait a Google Chrome böngészővel használó felhasználók a dokumentumok megjelenítése és szerkesztése során nem várt hibákat és viselkedést tapasztalhatnak. Ezek a nem mentett módosítások elvesztését is okozhatják.

Az Office webes alkalmazásaihoz a Google Chrome böngésző támogatását az Office 365 későbbi frissítése fogja biztosítani.

Ezeket a problémákat támogatott böngésző (például Mozilla Firefox vagy Internet Explorer) használatával lehet elkerülni.

A SharePoint-webhelyekre vonatkozó külső megosztási meghívások elfogadásának egyes módszereit az Office 365 nem támogatja
2011. május 9.

Megjegyzés:  Ez a probléma nem minden felhasználónál jelentkezik.

A Microsoft SharePoint Online-webhelyeken végzett együttműködésre vonatkozó meghívásokat a felhasználók az Office 365 rendszerbeli felhasználói azonosítójukkal vagy egy Windows Live Hotmail azonosítóval is elfogadhatják.

A meghívások elfogadásának következő módszerei azonban nem támogatottak:

  • A meghívások elfogadása személyes e-mail címmel létrehozott Windows Live ID azonosítóval.
  • SharePoint-webhelycsoportokra vonatkozó, e-mailben érkező meghívások elfogadása mobileszközökön, a meghívó e-mailben szereplő hivatkozásra kattintva.

Ezeknek a problémáknak nincs kerülő megoldása.

Nem támogatott további SharePoint Online-funkciók aktiválása a nyilvánosan elérhető webhelyen
2011. március 11.

A nyilvánosan elérhető webhely egy olyan különlegesen kialakított SharePoint-webhely, ahol a felhasználók a webhelytervező funkció segítségével felhasználóbarát módon hozhatják létre és kezelhetik a webhelyeiket. Ennek biztosításához számos SharePoint Online-funkció aktiválva van ezen a webhelyen. A felhasználóknak nem szabad további SharePoint Online-funkciókat aktiválniuk a nyilvánosan elérhető webhelyen sem a felhasználói felület, sem kódolás, sem más módszer segítségével. A további funkciók kézi aktiválása hibákat és bonyodalmakat okozhat a webhely-átnevezési folyamatánál, amelyre a webhely tartományának módosításánál lesz szükség.

  • A nyilvánosan elérhető webhelyhez nem aktivált SharePoint Online-funkciókat igénylő felhasználóknak létre kell hozniuk egy nyilvánosan el nem érhető webhelyet, és a kívánt funkciókat itt kell használniuk.
  • Azok a felhasználók, akik valamilyen módon aktiváltak egy további funkciót, ugyanazokat a lépéseket követve inaktiválhatják azokat. A funkciók aktiválása és inaktiválása a felhasználói felületen és az objektummodellen keresztül is elvégezhető. Egy funkció aktiválása után azonban megvan annak a veszélye, hogy már elkerülhetetlen és kijavíthatatlan következményeket okozott a webhely-átnevezési folyamatnál.

A Saját webhely funkciói és a közösség lehetőségek közül hiányozhatnak a csoportinformációk
2011. március 11.

A SharePoint Online rendszerben található Saját webhely lehetővé teszi a személyes dokumentumok és vélemények kezelését és munkatársakkal való megosztását. Az Office 365 szolgáltatásban ideiglenesen le van tiltva a csoportok importálása a SharePoint Online felhasználóiprofil-adatbázisába. Emiatt a Saját webhely egyes funkciói korlátozottak:

  • A Tagságok fül üres
  • A csoporttagságok alapján nem hozhatók létre célközönségek

Továbbá 1-2 nap is eltelhet, amíg a Saját webhely profilok megjelennek, mivel a felhasználói profilok importálása napi ütemezés szerint történik.

 

A chilei nyári idő nem jelenik meg megfelelően a SharePoint Online szolgáltatásban
2012. március 22.

A chilei kormány 2012-ben kiterjesztette a nyári időszámítást (Daylight Saving Time – DST). Mivel a kormány által közzétett új dátum eltérő az előző években meghatározottnál, a SharePoint Online nem fogja megfelelően értelmezni a chilei nyári időszámítást. A változást támogató frissítések későbbi dátumon lesznek alkalmazva a SharePoint Online kiszolgálókra.

Kerülő megoldás: Addig is ideiglenesen módosíthatja az időzónát, az alábbi táblázatban szereplők szerint. A saját SharePoint Online-webhelyek időzónájának módosításáról információkat a Területi beállítások módosítása című weblapon olvashat.

Időzóna

Jelenlegi

Kerülő megoldás

Chilei téli idő

(UTC –4:00) Santiago

(UTC –04:00) Georgetown, La Paz, Manaus, San Juan

A chilei nyári időszámításra és más országok/területek nyári időszámítására vonatkozó általános megjegyzéseket a Nyári időszámítás – súgó és támogatási központ című weblapon olvashat.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Office 365 asztali telepítő

Az Office 365 szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz egyes felhasználóknak kézzel kell beállítaniuk az Outlook programot
2011. március 7.

Ha az Outlook alkalmazásból nem tud csatlakozni az Office 365-postaládához, akkor olvassa el a használt Outlook-verziónak megfelelő súgótémakört:

A felhasználók nem tudják frissíteni az Office 2010 SP1 Beta csomagot az Office 365 szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz
2011. március 7.

Az Office 365 asztali telepítőnek szüksége van az Outlook egy olyan javítására, amely nem telepíthető az Office 2010 SP1 Beta verzióhoz. Ha az Office 2010 SP1 Beta verzió van telepítve a számítógépen, akkor az Office 365 szolgáltatáshoz való csatlakozáshoz először el kell távolítani a béta szervizcsomagot. A szervizcsomag eltávolítása után futtatható az Office 365 asztali telepítő, és az Office 2010-alkalmazások csatlakozhatnak az Office 365 szolgáltatáshoz.

Emellett, ha az Office 365 szolgáltatást használja, akkor nem telepítheti az Office 2010 béta szervizcsomagját, mert annak telepítése után elveszíti az Office 365 szolgáltatáshoz való csatlakozás képességét.

A felhasználók nem tudnak csatlakozni az Office 365 szolgáltatáshoz az Office előzetes verzióival
2011. március 7.

Ha nem tudja frissíteni a Microsoft Office meglévő verzióját úgy, hogy együttműködjön az Office 365 szolgáltatással, akkor ellenőrizze az Office verzióját, mert előfordulhat, hogy az egy előzetes verzió, például bétaverzió. Az Office 365 nem támogatja az Office előzetes verzióit. Távolítsa el az előzetes Office-verziót, és telepítsen helyette egy végleges verziót, például az Office Professional Plus kiadást.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Egyéb

A Mozilla Firefox böngészőt használó összevont felhasználóknak módosítaniuk kell a beállításjegyzéket, hogy be tudjanak jelentkezni az Office 365 rendszerbe
2011. június 6.

Ha egy felhasználó a Mozilla Firefox böngészőben szövetségesi hitelesítő adataival megpróbál bejelentkezni az Office 365 szolgáltatásba, a rendszer ismételten kérheti a hitelesítő adatokat, miközben a bejelentkezés helyes felhasználónév és jelszó esetén is sikertelen.

A sikeres bejelentkezéshez az alábbi értéket kell beállítani a felhasználó számítógépének beállításjegyzékében:

[HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Control\Lsa]
"SuppressExtendedProtection"=dword:00000001
"LmCompatibilityLevel"=dword:00000003

Vissza a tartalomjegyzékhez